Szösszenetek

Lehettem volna a parázs a hópelyheken
Lehettem volna a tél a szivárványon
Lehettem volna az ősz a sejtelmeken
Lehettem volna a halál egy napsugáron

Lehettem volna kavics a mohák alatt
Lehettem volna a barlangi patak
Lehettem volna semmivé foszló sóhaj
Lehettem volna Konstantinápoly és Róma

Hajamba csókot lehel a dér
Szememben szűkül fénnyé a tér
Folyékony hangokban fürdik a bőröm
Álmomba illatod emlékét töltöm

Jégvirág karcol rám művészi metszetet
Fagyossá simítja kéjsóvár testemet
Lehettem volna tán lélegző halott
Amíg a szürke a színeken tapos

Lehettem volna egy tudatlan senki
Akivel mindössze együtt kell lenni
Lehettem volna tán nyáladzó birka
Akinek lényegét már nem ő bírja

Lehettem volna én másoknak álma
Életem helyett a semminek bábja
Lehettem volna a ködnyálkás hajnal
Szárnyától megfosztott zokogó angyal

Lehettem volna a semmi s a minden
Lehettem volna meghasonlott isten
Lehettem volna a zizegő avar
Lehettem volna, ki halálról szaval

Lehettem volna. Lehetett volna.
Soha senki nem írt volna róla.
De mégis lágy lett és puha az élet
Mióta itt vagy és szeretlek téged.

The full moon shimmers on your face
I like that you enjoy my taste
The city shines below our feet
Your hands and mine can finely meet

I like your smile, I like your laughter,
Your almost hidden perky anger
Your eyes viciously catching mine
I am looking for a sign

Your words and voice caress my soul
Please just don’t play me a foul
I want hope, I want to feel
I need to think this can be real

My world collapses, the sky cries stars
I feel your skin healing my scars
I let you in, I let you go
And my pale heart strats to glow

Amikor vörösbe öltözik a hajnal
S ölelkeznek felhők éjfekete arccal
Aranyló habokkal zubog le a patak
Magányos kezedbe apró remény akad

Sikítva visonghat odakint a szél is,
S küszködve haldoklik mindenütt a tél is
Fűzöldre festik az ifjú fák a tavaszt
Homlokodra a nyár könnyű csókot tapaszt

Születni s meghalni, ahogy a nap halad
Fájdalom, nevetés csak egy emlék marad
Távolról, másokból, homályos álmokból,
Szárnyakat kérni a tétován szállóktól

Elhagyni a múltat, nem látni a jövőt
Semmiben lebegve nézni csak az időt
Megölel a hitem, eláraszt a jelen
Hirtelen a semmiben egész világ terem

Akarom a szerelmet, akarom a tüzet,
Megégetem magam, adjatok hát vizet,
Megtölti a tüdőm, levegőért kapok,
Térdre dönt a vihar, s a föld alatt vagyok.

Sűrű feketén dübörög a mélység
Susogva, röhögve kínoz a kétség
Szél sikít a lombokon
Jég recseg a dombokon
Vakon állok, rettegek
Megmozdulni nem merek

Szurokként fedi be testem a semmi
Megfagyott bőrömben ordítva lenni
Könnyes a vak szemem
Remeg hideg kezem
S előttem kővé vált lélekkel
Szikeként nyiszáló vélt, valós vétkekkel
Halottként táncolva pusztítasz, rombolsz
Gyermeki dühöddel lobogva tombolsz

Nem nézel felém, nem mozdulsz soha
Csendeddel megkínzott életek sora
Gúzsba köt a némaság
Csak a magány reagál
Látom, hogy belep a hó
Nincsen, nincsen erre szó

Fekete és szürke, sárba hulló hamu,
Lassú halálodhoz én vagyok a tanú
Megkötözve zokogok
Hozzád kúszni sem tudok
Oldozz el és oldozz fel
A hajnalban hinnem kell

Feltörni a szikláidat, porrá zúzni őket
Soha soha többet el nem menni tőled
Véreznek a táncaim
Húsba vágnak láncaim
Dalol, ahogy rángatom
Fájdalmadat nem bírom

Felébredek, itt vagy velem
Ez az én igazi helyem
Annyira ártatlan melletted lenni
Kezedet tétova kezembe venni

Nem történik semmi, tökéletes csendben
Csordogál az élet gyönyörű mederben
Halkan rebben, árnyék lebben
Nyugalmat találtam ebben

Az, ahogy most engem nézel
Én ezt nem érem fel ésszel
Látom a csodát, látom a magányt
Látom az egekben rám váró hazám

Hullámzó hangokká olvad a fény
Itt a minden és semmi peremén
Maradj itt mellettem, mert most így jó
Nem fejezi ezt ki semmilyen szó

Annyira szép vagy, annyira szép
Szívem a gödörben még lejjebb lép
El akarom engedni, érezni akarom
Ahogy a lelkemet tiédnek adhatom

Te vagy a nyugalom, te vagy most minden
Te vagy ki elrepít messzire innen
Te vagy a világ, hol önmagam lehetek
Ahol még őszintén, gyermekin szeretek

Simítsd az arcom, csókolj meg újra
Menjünk el együtt a félelmen túlra
Ölelj meg, maradj itt, legyél most velem
Hadd legyek az neked, mi te vagy nekem

Lenyúltál torkomon, gerincem fogtad,
Turkáltál, markoltál, titkaim tudtad,
Ütötted gyomrom, tépted a szívem
Röhögve gyaláztad porba a hitem

Szorítod a tüdőm, fojtogat a szemed,
Hazugság, gyávaság, játék csak neked,
Bennem vagy újra, de most csak kínzol,
Könnymentes zokogásomtól csak hízol

Mosolyog a szám, nevetek, ha látod,
Nem, én nem leszek a te barátod,
Táncolva, boldogan játszom a szerepem,
Addig amíg ezt még ép ésszel tehetem

Egyenesen állok, felszegem az állam,
Merev lesz a hátam, megfeszül a vállam,
Görcsbe húz a hasam, zokogva remegek,
Gerincem helyére vaskarót szegezek

Lefagy minden ujjam, hasogat a hátam
Sírásra, könnyekre heteket vártam
Kiszárít a döbbenet, elnémít a fájdalom
Szerelmemet teirántad most már sosem vállalom

Simogat a metsző hideg.
Kihűt és megnyugtat.
Gyönyörű, hogy ennyire rideg,
hogy ennyi mindent megmutat

Csupaszok a fák
Csupaszok az árnyak
A szél a szemembe vág
Lámpafény ölel át lágyan

Csak a szél, csak a szél,
csak a széltől könnyezem én,
csak a sál szorítja a torkom,
nem, nem is kell sírnom

Napok óta csend. Csendes hazugságok
Kimondatlan gyötrelem és álmok
Lies...lies, here it lies...
Mégis mire vársz

Az éjszaka a menyasszonyod
A sötétség az otthonod
Csak hinni akarom, hogy megéri harcolni
Csak azt akartam, hogy tökéletes legyen

Fagyos kezével fogja össze hajamat a tél
Letörli a könnyeket az arcomról a szél
Remegek és élvezem
Látom a lélegzetem

Szabaddá tettél és letépted a láncaim
Aztán tollanként tépted ki szárnyaim
Miért nem látsz belém, miért nem érzel
Lelkeddel fájdalmamig miért nem érsz el

Ha csak egy percre látnád
Ha csak egy pillanatra éreznéd
Ha hagynád, elmondanám,
Hogy mennyire félek még

Kérlek lásd meg, ki vagyok én,
Mert melletted fényesen ragyogok még
Érezted te is, érezted, tudom
A kezedet akkor miért nem én fogom...

Engedd, hogy kézenfogjam megrettent lelked,
Engedd, hogy elérjem, ne menekülnöd kelljen
Ott leszek, figyellek, vigyázok rád,
Támaszod leszek az úton, mi vár

Ne remegj, ne fuss el, nézz szembe vele
Ott vagyok neked és őrzöm a szemed
Lemegyünk mélyre, megfürdünk benne,
Démonok között mászunk majd a hegyre

Sötét a lelked, sötét a véred,
Sötétség béklyózza bénulttá lényed
Ne fuss az árnytól, engedd át magad,
majd az én árnyékom kiutat mutat

Éles fény vethet csak ily sötét árnyat
Kapaszkodj belém és vesd meg a lábad
Merítkezz bele, járjon át végig
A szabadon szárnyalhatsz fel, fel az égig

Sötétségem vezet majd a tiédhez kettőnket
És nem vehet semmi titok téged már el tőlem
Szörnyeteg vagy karjaimban és én erős lettem
Mióta a közeledben lélegzetet vettem

Ne féld azt, hogy ki vagy. Ne menekülj tovább.
Vesd le ezt az arcot, mint egy szakadt ruhát.
Szeretem az erőd, mit szörnyed ad neked
Tedd a kedveseddé, s a világ a tied

Szeretem a szörnyed. Szeretem az árnyad.
Szeretem a félelmeid, szeretem a vágyad.
Szeretem a hibáidat, szeretem a fényed,
Mindenestül, határ nélkül - így szeretlek téged.

Rémület.
Üvöltő zaj süketíti meg fülemet
Sötétség, fájdalom önti el szememet.
Rémület.

Fuldoklom.
Égető víz csorog végig a torkomon.
Rettegek, csapkodok, haldoklom.
Fuldoklom.

Levegő.
Örvénylő sós vízből felszínre meredő.
Egyetlen pillanat s leránt most újra.
Levegő.

Sikolyok.
Félnek, küzdenek, levegőt vesznek.
Halállal ezerszer párbajra kelnek.
Sikolyok.

Áldozat.
Hullák közt felszínre feltoló kéz.
Megmenteni. Őket. Menteni még.
Áldozat.

Te.
Látom a szemed, csapkod a kezed.
Félsz, de látsz és jössz felém, gyere.
Te.

Együtt.
Megmentesz, felhúzlak, s élünk mind a ketten.
Fuldoklunk, meghalunk, végül tiéd lettem.
Együtt.

Lehunytam a szemem és álmodtam.
A mindennapok mocsarából karjaidba zuhantam.
Lopott pillanatok, sosemvolt érintések.
És éltem.

Végre éreztem, hogy megsimítod bőröm.
Ahogy sikongatva éljenez a tarkómon a szőröm.
Eddig csak elképzeltem, most itt voltál velem.
És én éltem.

Éreztem, hogy megfeszül és hullámzik a hátad.
Félénk ujjam érintését könyörögve vártad.
Átöleltél, szorítottál, betöltött illatod.
És én mindennél jobban éltem.

Elhajoltál mellettem, szorítottál rajtam,
minden egyes porcikám a boldogságnak adtam.
Elhúzódtál, mosolyogtál, csillogott a szemed,
Dübörögve pumpált belém életed a szíved.

A bizonyosság volt az enyém. Az, hogy kellek neked.
Vágysz rám, akarsz, harcolsz értem, s talán meg is szeretsz.
S akkor puha tappancsain betoppant a reggel.
Az ébredéssel álmom téged messze repített el.

Van ott egy pillanat. Egyetlen egy.
Mikor az álom és valóság egy.
Mikor az érzés még fejemben tombol,
de a tudat még semmit nem rombol.

Az az egy pillanat. Csak az az egy,
amiért még most is halálharc megy.
Mert az ott boldogság, szerelem volt...
És én éltem.

Arról nem volt szó, hogy hiányozni fogsz.
Arról nem volt szó, hogy ez ilyen rossz.
Sohasem szóltál, hogy várnom kell majd,
Sohasem mondtad, hogy velem van baj.

Csak annyit mondj, hogy minden rendben.
Hogy nem tévedtem benned és bennem.
Hogy nem bántottalak, hogy nem haragszol,
Hogy mindez a csend nem is rólam szól.

Tudom, hogy nehéz. Én is ezt érzem.
Tudom, hogy kételyek gyötörnek éppen.
Tudom, hogy nem szabad, tudom, hogy tilos,
De a látványod minden érvből kimos.

Nem szabad, hogy szeresselek.
Nem szabad, hogy hiányozz.
El kellene felejtselek,
Mégis érted kiáltok.

Nem vagy az enyém, miért gyötör hát
Hogy az eljövendőt nem látom át
Nem kellene hiányozz, nem kellene fájjon
Nem is vagy s tán sosem leszel a párom

Facsar és nyomaszt ahogyan érzek
Torkomat nyiszálják a tompa kések
Talán már szeretlek, nem tudom, lehet
Kérlek, csak adj egy kis igenlő jelet

A sosem ismert otthon illatárját hoztad
Szívembe a tél közepi hűs meleget loptad
Fekete szénszagú glóriám mellé
Aranyló százszorszép koszorút tettél

Sohasem hittem, hogy lehunyt szemem mögül
Az álmok leomló függönyei közül
Előléphet valaki, ki megfogja a kezem
Akinek lelkemet a lábaihoz teszem

Örülök, hogy létezel, hogy tükrözöd a vágyam
Boldog már a gondolat, hogy te lehetsz a társam
Hogy kócos hajnalokon te simítod vállam
S a tündöklő nap alatt te vagy az én váram

Látom, hogy rám nevetsz, a szél a hajam fújja
S hozzád rohanhatok újra meg újra
Tükör volt a maszkom, engem láttál benne
Te és én mint árnykép, úgy olvadunk egybe

Fecske voltam egykor, cikáztam az égen
Míg egy hűvös napon hamuvá nem égtem
Hattyú lettem, szárnyak nélkül, harcos, méltóságos
Nádas rejtett egyre, ez volt biztonságos

És most felgyulladok, elhamvad a tollam
Bűzös mocskos bűneimet könnyen félretoltam
S felébredek újra, varjú lett belőlem,
Halálhozó, felismerő, mindenségek őre

Rám tekint a gombszemed, fekete a tollad,
Bűneimnek hosszú sorát máris megtoroltad
S felébredünk újra, repülünk az égen
Két test fénylik feketén, aranyan és kéken

Tűzfelhő gomolyog egyre a torkomban
Sárkányok dühe éled fel a tarkómban
Hallom, hogy nevetsz, hallom, hogy hívod
Tudom, hogy napjaid nem nekem írod

Rebben a szemem, kereslek egyre
Egyetlen jelre várok már, csak egyre
Tudjam, hogy bízol még, tudjam, hogy akarsz
Hogy vele csak a muszáj miatt kaparsz

Hozzád ér, rád nevet, s forrong a dühöm
Féltékeny viharom gyomromba tűröm
Nincs jogom, senki sem, senki sem vagyok
Tőled csak kétkedő pillantást kapok

Csikorog a fogam, mosollyá meredek
Ökölbe szorulva harcossá dermedek
Vasmarok rázza és szorítja a tüdőm
Csendesen kínozva vánszorog az időm

Arcomba vágja, hangjával játssza
Boldogsága csak a pajzsának árnya
Ülök és nézem, hogy övének hisznek
Hogy a mi perceink övéi lesznek

Nincs jogom, nincs jövőm, nincs nekem semmim se
Utolsó mentsváram a szemed elvitte
Dühömben itt hagyva, forrongva, kiöntve
Mérgesen, szomorún, a földre ledöntve

Kiáltva, zokogva, harsogó zajjal
Szikrázó levegőt töltök meg hanggal
Bugyog és morog, feszít és tombol
Köröttem mindent egyszerűvé rombol

Miért vagy gyenge, miért vagy gyáva
Miért nézel rám a távolban állva
Én vagyok minden, a mozgató erő
Színekbe fulladó éjsötét jövő

Érezd az erőmet, rettegd a lelkem
S tudd, hogy e fegyverre miattad leltem
Te vagy a felelős, te vagy a ravasz
Te vagy, ki télbe taszítja a tavaszt

Nem hagyom, nem lehet, nem fog ez menni
Nem tudsz a szememben senkivé lenni
Látod majd azt, amit én látok, látod...
Látod majd, hogy leszek szelíd sárkányod

Szememben arany, hömpölygő tűz
Előre, tovább e dühödt űr űz
Nem leszel az övé. Nem lehetsz, nem.
Egyetlen utad van, itt, pont itt, velem.

Várni, csak várni, hogy elvedd a szemem
Hogy bőrödön érezzem végre a kezem
Egyetlen percet, egyetlen egyet,
S felrobbantom ezt a szívrágó helyet

Nézz rám, lásd meg, ahogy már láttad
Nézz a szemembe, ott laknak az árnyak
Démonok és főnixek, sátán és pár isten
Az egész életed itt van most bennem

Hadd engedjem el, vágtázni akarok
Adj egy jelet, hogy most már hagyhatom
Sikítani, sikítani, ordítva táncolni
Sas elé magamat villámmal láncolni

Elönt, nem bírom, összeroskadok
Annyira erős, annyira fáj
Nyisd ki a szemed, csókolj meg végre
Én...te...mi...várni, gyere már, fáj

Tudom, hogy fájni fogsz.
Érzem, hogy félek.
És mégsem tudlak elengedni téged.

Lobogó tűzként melegít szemed
Rebbenő lepkeként égek el veled
Úgy érzem azzal, ha kezedhez érek
Teljes világoknak vethetek véget

Szikrák és határok ölelnek körbe
Életet adva és rögtön megölve
Felemel a lelked, hallom, ahogy nevetsz
Hősöm és gyilkosom egyszerre lehetsz

Harcoljak érted? Vajon megéred?
Vagy csak a vágyam ragyogtat fel téged?
Ki vagy te? Miért jöttél? Mit akarsz tőlem?
Hogyan húztál ki ily sokat belőlem?

Nem akarok várni, nem akarlak látni,
Nem akarok egyedül a semmi szélén állni
Lehetőség vagy...rezegtet itt bent
A lelkedből az én lelkembe átüvöltő csend

Megvan az erőd, hogy bármit is tegyél,
Az én valóságom közepe legyél
Rombolhatsz, alkothatsz, boldoggá tehetsz,
Vágy, emlék, valóság, mentőöv lehetsz

Mennyi a tiéd, s mi csak a vágyam,
mennyi a káprázat, mi az én árnyam,
Lehetsz a párom, lehetsz az álmom,
Őrültem, tükröm, szörnyem, barátom

Állok és nézlek, ezernyi szó
tolul az ajkamra, annyira jó
itt lenni veled és látni a szemed
bárcsak megfoghatnám kicsit a kezed

Egyetlen másodperc, egyetlen pillanat
ennyi csak, amennyi nekünk most maradt
Mondanám, tudatnám, mesélném neked,
Mennyire szeretek itt lenni veled

Elvesznek a szavak, elnémul a fejem,
Akármit mondanék, nincs már semmi sem,
Csak a csend és a szemem, üvöltök beléd
Mondd, hogy értetted, mondd, hogy a tiéd...

Hallom a hangod, látom a szád,
Tekinteted vasrúdként nyársal át,
Mélyen a gyomrom és tüdőm közt remeg,
Az egész lelkem a tieddel rezeg

Túl sok az érzés, túl sok a kétség,
Túl sok most bennem miattad a kérdés
Várok és remélek, örömmel zuhanok,
Tárd ki a karod és futok és rohanok

Bátornak lenni, egymáshoz lépni,
Váltani, vállalni, önzően élni,
Magamba nézni, hol van a határ
Közted és köztem, már nem látom át

Mi vagy te nekem s mit látok beléd
Vajon te is érzed azt, mint amit én?
Eszedbe jutok, ha ő van ott veled?
Tudod, hogy én mit is adhatnék neked?

Más ez a vágy és más, ahogy várok,
Boldog a kép, min melletted állok,
Remegek egyre, mosolygok tőled,
Nem tudom elég-e bármi belőled

Zizzen a hajnal, csusszan az árnyék,
Napfény az ajtóban toporog már rég
Libben a függöny, sóhajt az éjjel,
Friss mosoly hűs tüze édesen ér el

Felhőbe úszik, virágba borul,
Ajkamra ébredés sóhaja tolul,
Sötétség ölel, fekete kékkel,
Aranyfénypászmákkal robbantja széjjel

Bőrömön napsárga simítás kúszik,
Hullámzó lebegés elmémre csúszik
Semmi és minden közt alig van határ,
Ébredés, szerelem, álom és halál

Apró kis nesz, mit inkább csak érzek,
Azonnal felbuzog hömpölygő vérem
Valami melegít, valami itt van,
Illatok hada, mi magába szippant

Álmosan morogsz, magadhoz ölelsz,
A puszta lényeddel éberré tüzelsz,
Jöttél és maradtál, itt vagy még velem,
Te vagy az igazi ébredés nekem

S nyílik a szemem, kába az arcod,
Talán még érzem magamon a karod
S libben az álom, becsap a vágyam,
Magányos, hideg néleküled az ágyam.

Is this love or just a war?
I just wanna have it all
Have your mouth, have your soul
Push your back against the wall

Melt your body with my kiss
Moments I don't want to miss
You could be my final goal
Wanna touch you more and more

Every moment's secret rush
When your eyes yelling me "hush"
They would judge but you know too
I'm your real number two

Csapataink harcban állnak
Elrejtezve vadra várnak
Támadunk és vonulunk
Békét kötni nem tudunk

Birtokolni, felhabzsolni,
Láncra verve toloncolni
Megszerezve, leigázva
Zászlót kitűzni a várra

Háború és szerelem
Háború vagy szerelem
Háború ez, szerelem
Háború vagy, s szerelem

Előrenyomulok, börtönbe vetlek
Aranyló fényből font láncokra verlek
Megszöksz és kezedben marad a kilincs
Már az én nyakamon csattan a bilincs

Árad a sötétség, szökik a fény is
Utánad rohanok ordítva mégis
Macska vagy, elrohansz, karmolva fújsz
Nyakamba őrült dorombolva bújsz

Elpusztít, hogy létrehozol
Világom semmivé omol
Csókod fáj, hiányod éget
Zokogva szeretlek téged

Félek rádnézni, mert érzem,
Szememelárulna, kétlem
ne látnád meg rajtam,
ahogy megdermeszted az ajkad

Itt ülsz, izmom feszül, merev,
bár megfoghatnám a kezed
minden sejtem érted sikít
Vágyam már messziről rikít

Fáj a csend, csak vérem üvölt
Hosszú évek sora süvölt
Szétszaggat, hogy tudd, mit érzek,
Szótlanul rajongok érted

Látom a szád és vörösre váltok
Szemedben szomorún sikoltó álmok
Nézz rám és lásd, hogy teérted nyúlok
Hajadba aranyló pillangót fújok.

Arcodat érzem a tenyerem ívén
Te vagy a vér a ritmusom szívén
Csillagot látok a tengered mélyén
Hadd legyek Holdad a gyengédség éjén

Tele vagy széllel, tele vagy széppel,
Rugalmas, bársonyos, dübörgő képpel,
Nyitnám az ajtód, másznám a falad,
Utánam csak egy csepp szerelem marad

Mélybarna szemeid enyémbe vájnak
Miért nem mondhatom el a világnak
Szeretném a szádat, szeretném az arcod,
Szeretném ha körém fonnád a karod

Szeretném, ha mosolyognál
Ha az ölemben aludhatnál
Ha velem ébrednél
Ha velem lehetnél

Nem sírok, csak reszketek
Füstölgő vért könnyezek
Tombolva üvöltök, remegve sikoltok
Hamuszín lángokba dermedve mosolygok

Selymesen csillogott bőrödön a szívem
Minden csepp mosolyod ajkamon érzem
Élővé lehelted lassan a lelkem
Amikor kezedbe vetted a mellem

Látom az árnyékod kibomlani csendben
Hallom, hogy káosszal töltöd fel a rendem
Nehéz lesz a levegő, zihálva fulladok
Libabőrbe bújva nedvesen izzadok

Telnek a percek, sűrű a semmi
Annyira szeretnék közelebb menni
Érezlek vakon, hullám a lelked
Szivárványba siklik az éjjeli permet

Szisszen az ujjad, érzem a bőröd
Énekel, dalol már minden szál szőröm
Alig érsz hozzám, vonzod a vágyam
Sohasem érjük el talán az ágyam

Egy helyben állok, remeg és robban
Bensőmben minden, vad színekben dobban
A múlt és a jövő, összefonódunk
Ez lett az egyetlen igazi módunk

Csak forgatod a poharat
Borral öntözöd ajkadat
A pohár alján ott van élted útja
S elrejted, teletöltöd újra

Kiürül, de töltesz, nem akarod látni
Nem akarsz az ítélkező ürességre várni
S nem érted hogy miért fogy el minden, ami tiéd
Hamuvá lesz, elrohad és elnyeli a sötét

Nevetsz, mintha semmi sem fájna
Nevetsz, mintha nem lennél árva
Sikoltasz, hogy vegyék észre
Bármikor meghalnál érte

Szétszaggat és tépve mar
Az, hogy többé nem akar
Senki vagy, egy kósza ábránd
Emlékbe szegezett zárvány

Talán egy nap majd kitart az álmod
Talán egy nap majd érzed, nem csak látod
Sosem érintheted, mert elemészt
A szerelem, amiben miatta égsz

Homokvár az élet, homokvár csak Ő is
Hozzáérsz és porrá lesz, viszi a szellő is
Minden, ami fontos neked, eltűnik a múltba
S a kereséssel meghalsz mindig újra és újra

Hited a remény, lelked a fűszer
Érzéssel tölti meg éjed a műszer
Egy nap majd megérted, megérted mit érzel
S nem bámulod többé a sötétséget

Elengeded csendben, könnyek folynak melledre
Hűvösség költözik bársonyos kezedre
Érzed, hogy elhagy vele az élet
Nem tudod, hogy kellett volna még kérned

Nem tudod milyen, ha igazán szeret
Nem tudott semmit sem adni már neked
Nem volt ő senki, nem volt a részed
Miért zokogod hát tele az éjjelt

Gyorsan röppennek tova az álmok
Szivárványszínű ködös ábrándok
Fantáziavilágban élsz, most már tudod
De ezt a szürke semmit már annyira unod

Rohanva keresel, testeddel kéred
Szívják ki minden csepp mélyvörös véred
Lehess az övék, lehess a részük
Hadd adjad oda mindened értük

Önzők és balgák, nem látják fényed
Nem látják mennyire értékes lényed
Nem tudják mennyire szereted őket
Nem tudják mennyire függenek tőled

Mosolygok, hogy észrevegyél
Rád nézek, hogy megérintsél
Szeretnélek, ölelnélek
Bár boldoggá tehetnélek

Maga vagy a titok, maga vagy a bűn
Az édes, gyilkos, elemésztő bűn
Veled van az elmém, veled van a testem
Mondd, csak mondd meg mit kellene tennem

Magamnak akarlak, magamban akarlak
Tudatni akarom azt, hogy az enyém vagy
Ordítsd a világnak, mennyire kellek
Csókolj és hagyd, hogy zokogva szeresselek

Akarom a szemed, ahogy végignézel rajtam
Akarom a kezed, ahogy simítja az ajkam
Hallani a lélegzeted, érezni a szíved
Látni azt, enyémbe hogyan robban lelked

Mert csak a sötétben keresem a fényt
Csak a hóban érzem a nyár melegét
Csak ha elengedsz, hiányzol igazán
Csak gyűlik az asztalon az üres pohár

Engedj be, én más vagyok,
Engedj be, mert megfagyok,
Engedd be az álmom, engedd, hogy gyógyítsak,
Engedj be, engedd, hogy szeretni tanítsak

Repülj velem, légy a szemem,
Légy a szárnyam, légy most velem,
Suhannak az álmok, mint képek a vonaton,
Magam után hosszú évek súlyát vontatom

Nem vagyok egyedül, te lennél velem?
Ki vagy te, társam vgy senki sem nekem?
Miért jöttél, miért nem mész,
Miért nem vagy rám még kész?

Szerettelek, szeretnélek.
Eltennélek szép emléknek.
De borzong a bőröm, remeg a térdem
Beléd remeg az egész mindenségem