Csak forgatod a poharat
Borral öntözöd ajkadat
A pohár alján ott van élted útja
S elrejted, teletöltöd újra
Kiürül, de töltesz, nem akarod látni
Nem akarsz az ítélkező ürességre várni
S nem érted hogy miért fogy el minden, ami tiéd
Hamuvá lesz, elrohad és elnyeli a sötét
Nevetsz, mintha semmi sem fájna
Nevetsz, mintha nem lennél árva
Sikoltasz, hogy vegyék észre
Bármikor meghalnál érte
Szétszaggat és tépve mar
Az, hogy többé nem akar
Senki vagy, egy kósza ábránd
Emlékbe szegezett zárvány
Talán egy nap majd kitart az álmod
Talán egy nap majd érzed, nem csak látod
Sosem érintheted, mert elemészt
A szerelem, amiben miatta égsz
Homokvár az élet, homokvár csak Ő is
Hozzáérsz és porrá lesz, viszi a szellő is
Minden, ami fontos neked, eltűnik a múltba
S a kereséssel meghalsz mindig újra és újra
Hited a remény, lelked a fűszer
Érzéssel tölti meg éjed a műszer
Egy nap majd megérted, megérted mit érzel
S nem bámulod többé a sötétséget
Elengeded csendben, könnyek folynak melledre
Hűvösség költözik bársonyos kezedre
Érzed, hogy elhagy vele az élet
Nem tudod, hogy kellett volna még kérned
Nem tudod milyen, ha igazán szeret
Nem tudott semmit sem adni már neked
Nem volt ő senki, nem volt a részed
Miért zokogod hát tele az éjjelt
Gyorsan röppennek tova az álmok
Szivárványszínű ködös ábrándok
Fantáziavilágban élsz, most már tudod
De ezt a szürke semmit már annyira unod
Rohanva keresel, testeddel kéred
Szívják ki minden csepp mélyvörös véred
Lehess az övék, lehess a részük
Hadd adjad oda mindened értük
Önzők és balgák, nem látják fényed
Nem látják mennyire értékes lényed
Nem tudják mennyire szereted őket
Nem tudják mennyire függenek tőled
