Lehettem volna a parázs a hópelyheken
Lehettem volna a tél a szivárványon
Lehettem volna az ősz a sejtelmeken
Lehettem volna a halál egy napsugáron
Lehettem volna kavics a mohák alatt
Lehettem volna a barlangi patak
Lehettem volna semmivé foszló sóhaj
Lehettem volna Konstantinápoly és Róma
Hajamba csókot lehel a dér
Szememben szűkül fénnyé a tér
Folyékony hangokban fürdik a bőröm
Álmomba illatod emlékét töltöm
Jégvirág karcol rám művészi metszetet
Fagyossá simítja kéjsóvár testemet
Lehettem volna tán lélegző halott
Amíg a szürke a színeken tapos
Lehettem volna egy tudatlan senki
Akivel mindössze együtt kell lenni
Lehettem volna tán nyáladzó birka
Akinek lényegét már nem ő bírja
Lehettem volna én másoknak álma
Életem helyett a semminek bábja
Lehettem volna a ködnyálkás hajnal
Szárnyától megfosztott zokogó angyal
Lehettem volna a semmi s a minden
Lehettem volna meghasonlott isten
Lehettem volna a zizegő avar
Lehettem volna, ki halálról szaval
Lehettem volna. Lehetett volna.
Soha senki nem írt volna róla.
De mégis lágy lett és puha az élet
Mióta itt vagy és szeretlek téged.
