Napkéken és tengersárgán
Hűvös szelek forró szárnyán
Csendben néz a parti este
Fénylik a fák nedves teste
Sima kövön ritmus csobban
Hullám hátán fény-tánc lobban
Narancsszínű halott balkon
Magába szippant az alkony
Összemosódik a távol
Levél hullik le a fáról
Szétválik a tenger mélyen
Hogy a Nap most beleférjen
Elnyeli a fényt a messze
Hogy magából majd kivesse
Ezüstgolyót köp az égre
Nincs szüksége ennyi fényre
Csendben döbben meg a táj is
Hogy a Hold megjelent máris
Lassabban lüktet a tenger...
Jelentéktelen az ember
(2008.11.24.)
