Csend. Vészjósló csend.
Nincsen csak fent, nincsen csak lent.
Érzed, hogy itt van. Érzed, hogy néz.
Nem érzed, de tudod, hogy nyúl már a kéz.
Nyakadon égnek merednek a szálak
Gondolataid csak magadban szállnak
Remegsz és ülsz, mereven vársz
Hátha egy perc nyugalmat találsz
S kezdi már, nem kérhetsz, elnémulsz, félsz
Tested jön most már, ismerős rész
Felállsz és jobbra lépsz, emeled karod
Megállnál, nem tudsz, bárhogy akarod
Robban a dob, dobban a dal
Ütemre lüktet a szívvel a zaj
Gyorsul a ritmus, remeg a táj
Vad szenvedély, itt nincs semmi báj
S hajlongsz, ő vezet, gyorsul a tánc
Fel és csak fel, most elkap alább
Kilépsz, ő visszahúz, zokogsz, mert fáj
Semmi esélyed, hogy kicsit megállj
Nem nézel rá, de ismeri tested
Végigtáncoltatja az egész ested
S zuhansz, és forogsz, és élvezed már
Tudod, hogy nincs vége, újabb kör vár
S jön már a végszó, jön már a csend
Vészjósló, kiürült, megfojtó csend
Dobban egy hang még, s hallgat a dob
Téged kifacsarva sarokba dob
De visszajön, tudod, és újrakezd még
Ismered jól a táncát már rég
S gyönyörrel rettegsz, ha dobban a dal
Ezernyi tánclépés a halállal
