Ülsz, és gondolkodsz.
Fáj már a fejed.
Nem tudod, nem érted miért van ez veled.
Zaklat a jövő,
Zavar a múltad,
Nem érted miért lángolsz újra meg újra.
Mit akarsz, nem tudod.
Mire vágysz? Azt sem.
Ellenem szegült a megszerzett testem.
Mit teszel, várod
Mit fogsz még, bánod
Ez lett a keresztem, áldott kis átkom.
Mentséged nincsen
Verejték hullik
Várom, de vágyam nem és nem múlik.
Tennéd, de mennél
Várnál, de hajt már
Nem tudom, akarom, vagy képzelgek tán
Kísért a múltad
Csalódsz majd újra
Sebeim feltépi ezernyi ujja
Ellök majd megint
Kifacsar meglásd
Síromat minden kis perceddel te ásd
Lüktet a két hely
Elönt a kétely
Gyűlölöd magad, de újra élsz, érzel
Feléledsz, virágzol, tüzel a szemed
Lelked egyre hevesebben remeg
S szeretsz és tombolsz és nem érted magad
Miért most, miért így, ez hova halad
Nem ő az egyetlen, nem ő lesz velem
Nem értem miért kell mégis még nekem
Nem hal meg értem, nem engem akar
Jött csak és elvett, majd jól összezavart
Gyűlölni akarod magad, hogy érezd
Átitat legbelül mégis az élet
Érezni akarsz, szenvedni végre
Hogy könnyes szemekkel zuhanj a mélybe
Hogy felkelj és elmondhasd, mocskos a lélek
Itt vagyok, gyönyörűn, vérzően élek
Gyűlöljön mindenki, rúgjatok belém
Sziklából van bennem a meghalt erény
